2015. október 18., vasárnap

7. Fejezet

Amint beértünk, megjelent mellettem Shanxi.
- Kérem, jöjjön! Száraz ruhára van szüksége.- mosolygott. Lokinak pedig egy új gatyára. Legalább is ez volt az első gondolat, ami az eszembe jutott.
Beterelt a fürdőbe és adott egy törölközőt.
- Rögtön hozok önnek ruhát.- azzal elviharzott
Én nem is zavartattam magam. Pillanatok alatt bedobtam magam a gigászi kádba és élveztem a forró fürdőt. közben körülnéztem a barnába és karamellbe öltöztetett fürdőben. Elég tágas kecó.
Mikor már félálomban voltam, Shanxi visszatért kedvenc lila és fekete mintás ruhámmal. gyorsan felöltöztem és kicsámpáztam a hallba. Loki már ott ült és hála az égnek nadrágot is cserélt. Az újságokat olvasgatta. De meg kell jegyeznem, nem éppen kedves módon. Majdnem szétkapta  lapokat.
Közelebb mentem hozzá, mert kíváncsi voltam, hogy mi húzta fel ennyire. Felvettem a földről egy megcincált napilapot és olvasni kezdtem. A cím magáért beszélt:

" Botrányba fulladt Shainina királyi esküvője!"

Személy szerint mosolyogva gondoltam vissza az esküvőre. Bár én sosem vágytam ennyi cicomára, meg nemességre és egyebek, főleg nem ekkora beégésre, Lokinál jobb férjet kívánni sem tudtam volna. Minden hibája ellenére nagyon kedvelem. Amióta összeszedett a hegyen, sokkal fontosabb nekem, mint bárki a világon.
Visszanéztem az újságra, majd a férjemre, aki egy cseppet nagyon aggodalmas képet vágott. Rátettem a vállára a kezem.
- Ne izgulj, Loki! Biztosan nem csámcsognak rajta olyan sokáig.- próbáltam bátorítani
- Nem izgulok. Ennek csak egy évet tippelek.- megráztam a fejem. Utálom, ha Loki pesszimistán gondolkodik. De ahogy a mi szerencsénket ismerem lesz jobb is. Mondjuk ezt nem mertem hangosan kimondani, mert volt egy olyan érzésem, hogy Loki is tisztában vele.
Ekkor egy szolgáló sietett le a hatalmas lépcsőn, ami a bejárattal szemben volt, de nekem eddig fel sem tűnt.
- Királyom, Királyném!- mindegyikőnk előtt jó mélyen meghajolt.- Készen áll a lakosztályuk. Kérem bocsássák meg, hogy várniuk kellett!
- Semmi baj, Graw. Köszönjük.- mondta Loki, majd felém nyújtotta a kezét.
Amikor meg akartam fogni, a férjem védekezőn elfordította a fejét.
durcásan visszahúztam a kezem és elindultam a szolgáló után. Loki egy darabig csak bambult, majd morogva utánunk jött.
Graw megállt egy hatalmas ajtó előtt. Többször is meghajolt, mint kellett volna, aztán majdnem, hogy futva távozott.

****

Loki benyitott és halkan morogni kezdett.
- Ez csak egy ágy. Itt nem tudnak elszámolni kettőig?
Triana Loki mellé lépet, majd felsandított a férjére, aztán az ágyra. Megint a férjére és megint az ágyra.
- Loki, melyikőnk alszik a földön?
- Senki sem.
- De ez EGY darab BAZINAGY ágy.- érvelt Triana.
A király az ágyhoz lépett, majd három hosszú nyakpárnával elfelezte.
- Melyik oldalon alszol?
- Bal.- válaszolt a lány, majd halkan hozzátette:- Ha már amúgy is balfék vagyok.
A fennmaradó időt azzal töltötték, hogy elolvastak minden olyan szennyet, ami az esküvővel foglalkozott. Triana néhol nem tudta visszafogni a nevetést, de Lokin látszott, hogy nem élvezi a dolgot.
- Mi az?- kérdezte Triana visszafogva egy kacajt.
- Szegény anyám, ha ezt meglátja, betegre aggódja magát az országért.
- Nem lesz gond! Megoldjuk! Te okos vagy, én meg segítek neked, amiben csak tudok és összehozzuk!
- Attól félek én is...- motyogta Loki, majd felkelt az ágyról és az íróasztalhoz ült.
A lány egy ideig hagyta, hogy férje tegye a dolgát, de kis idő múlva elunta magát és a férjéhez lépett.
- Levelet írok.- válaszolt a király a fel sem tett kérdésre.
- Kinek?
- Egy olyan személynek, aki most az ország déli határait ellenőrzi.
- Értem.- Triana úgy sejtette, valami tábornok lehet a címzett, ezért nem is firtatta, vajon mit tartalmaz az iromány. - Megvárjalak?
- Nem kell. Egy kisebb regényt fogok írni.
Triana vállat rántott, majd egy takarót terített férje vállára. Belebújt a pizsamájába és pillanatok alatt elnyomta az álom.
Másnap reggel valami dobogó hangra ébredt. A szemei kipattantak.
Nem hogy nem a saját térfelén, de még csak nem is az ágyon feküdt.
Loki mosolyogva nézet a mellkasán fekvő lányt és simogatta a fejét.
- Mi a magasságost keresek rajtad?- kérdezte Triana álmos, rekedtes hangon, de rákvörösen. Simán meg tudta számolni, hogy Loki hasán jelenleg hány kocka van. De valahogy tetszett neki az a szokás, hogy Loki hanyagolja a pólót alvásnál...
- Jótól kérdezed. Hajnali háromkor arra ébredtem, hogy a bordáim közé könyökölsz, utána rám fekszel. Még kérded?
- Őőhm... Hát az... izé... jó reggelt?
- Neked is, királyném.
Halkan kopogtak az ajtón.
- Bújj be!- kiabált ki Loki és magához szorította a lányt, hogy még véletlenül se tudjon lekászálódni róla.
Shanxi nagy hévvel nyitott be, de amint meglátta az ágyban fekvő párocskát, a lendülete egyből elfogyott. Egy teljes percig bámulta a királyt és a királynőt, majd rákvörös arccal megfordult és bocsánatkérések közepedte kifutott a szobából.
Triana még az előzőnél is jobban elpirult.
Egy: Loki nagyon jól mutatott póló nélkül, hogy ott feküdt alatta, ezért
Kettő: Shanxi nagy valószínűséggel ARRA gondolt.
Triana felbámult a férjére, amaz meg le, rá, majd amilyen gyorsan csak lehetett, egymáson keresztülesve futottak az udvarhölgy után.
Körülbelül másfél órájukba tellett megtalálni az udvarhölgyet és elmagyarázni neki, hogy ők NEM AZT csinálták. (És ezt Loki mind félmeztelenül tette.)
Amikor is sikerült kibeszélniük magukat és a király méltóztatott felvenni egy felsőt, kimentek az étkezőbe, de inkább ebédelni, mint reggelizni.
- Nagyszerű. A szolgálók szemében Shainia leglustább királyi párosa lettünk.- motyogott Loki, miközben villájára egy nagy adag spagettit tekert fel.
- Nézd a jó oldalát... illetve... van ennek jó oldala?
- Van ám.
- Mi?- Triananak nem esett le, hogy a férje mire gondol. Kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Legalább rájöttem, hogy legközelebb, ha velem alszol, kénytelen vagyok felvenni egy pólót.
Triana elpirult. A szemöldöke még jobban felszaladt.
- Triana. Te nyáladzol alvás közben.
- He?- Triana pipacs piros lett, majd a férje fejére fordította a tál tartalmát és elviharzott.
- Én csak figyelmeztetni akartam...- motyogta Loki és kihúzott a hajából egy tésztát. Hallotta, ahogy a szolgálók rázkódnak és fuldokolnak a nevetéstől. Megköszörülte a torkát és felállt.- Valaki adna egy szalvétát? A feleségem leevett.
Ekkor már senki nem bírta. Hatalmas hahotázás tört ki az étkezőben. Loki nem haragudott érte, ő is együtt nevetett a szolgálókkal.
És pontosan ezt a pillanatot választotta Clavis a feltűnéshez.
- Felség? Mi történt?- kérdezte hitetlenkedve, ahogy végignézett az ételben úszó királyon.
- Megsértettem az asszonyt.- válaszolta Loki nevetve.
- Már mindent értek. Voltam már hasonló cipőben.- Motyogott Clavis. Hatalmas szerencséjére Loki ezt nem hallotta meg.- Mindegy is. Felség, jelentem, hogy elkészült az új kard.
- Nagyszerű. Rögtön megyek, csak... Érted?- mutatott a spagettire a férfi.
Clavis csak bólintott egyet, majd távozott. Útközben hallotta Triana-t füstölögni, de csak távolról. Valószínűleg a kastély egyik eldugott kis sarkában ordította ki magából a feszültséget.
Így is volt. A királyné dühösen ütötte a falat a mosdóban.
- Még hogy nyáladzom..? Mi az, hogy nyáladzom!? Triana, nyáladzol!- boxolta falat idegesen.- Ezt nem tudta volna véletlenül kiírni a kéményre? Hihetetlen ez a fickó!










2015. május 27., szerda

Egy királyság - 6. Fejezet

Még aznap este hatalmas vihar kezdett tombolni. Természetesen a dörgés felriasztott. Sosem szerettem a viharokat. Sôt, mi több, irtóztam tôlük. Mindig eszembe jutott amikor apám meghalt. Számomra olyan volt, mint maga a halál. Mielôtt távozott volna az élôk sorából, meglepett engem egy kicsi plüssmacival. Vagy kutyával. Senki sem tudta megmondani, hogy mi is az valójában. Bûntudatom volt, mert a halála elôtt is rám gondolt. Azóta azt a plüssállatkát mindenhová magammal viszem. Ha kint zuhogott az esô és dörgött, mindig magamhoz szorítottam, de akkor nem volt ott. Nagyon féltem. Remegtem. Lassan, de biztosan elfogott a sírás. Halkan sfe, nem akartam Lokit felkelteni. Csak az kellett volna. A takarót szorongattam. Próbáltam visszafolytani a könnyeimet, de sajnos minél jobban abba akartam hagyni, annál erôsebb lett az a valami, ami a szívem szorította össze. Nem tudom, mióta voltam ébren, csak annyit éreztem, hogy a takaró felemelkedik és egy kéz a derekamra fonódik. Tudtam, hogy Loki volt az.
- Felébresztettelek?- kérdeztem.
- Nem. Csak álmodsz.- suttogta félálomban. Erre mosolyognom kellett. Loki mindig tudta, hogyan segítsen rajtam. Nekem is tennem kellett valamit az ô érdekében. Hiszen segítséget kért tôlem.
- Akkor jó. Bocsánat.
- Ugyan. Rá se ránts! Úgy sem tudtalak megvárni.- motyogta.
- Köszönöm.- mondtam halkan, majd lehunytam a szemeimet. Mellette biztonságban éreztem magam.
Visszaaludtam. Másnap reggel kellemes meleg érzéssel ébredtem. Felnyitottam a szemem. Pislogtam párat, visszacsuktam és megint kinyitottam.
- Mi az Isten...?- motyogtam. Loki velem szemben feküdt és engem bámult.
- Jó reggelt, királyném.- Köszönt. A szavai kicsattantak az energiától.(Hogy csinálta?)
- Jó reggelt, férjem.- köszöntem vissza. Kislányosan elmosolyodtam, ami aztán ördögi vigyorrá vált.- Mi a fenét keresel az ágyamban.
- Az ágyadban? Ez az én ágyam.- értetlenkedett Loki. Mintha nem esett volna le neki, hogy mire is célzok.
- De én aludtam itt. Én!
- Mire akarsz kilyukadni?- kérdezte. Néha olyan hülyének tettette magát.
- Hogy este mi külön ágyban aludtunk el.
- Aha... És?- Oké. Nem tettette. Tényleg nem esett le neki az ötfillér.
- Mi miért fekszünk egy ágyban? Nem úgy volt, hogy nem engedsz a perverz hajlamaidnak?- böktem ki.
- De Triana! Ez sértette a méltóságom... Én azért vagyok itt, mert te...
- Szóval azt állítod, hogy én akartam?
- Nem, én semmi ilyet nem...
- Te állnok! Ezért meglakolsz!- felkaptam a fejünk alatt lévô párnát. Elkezdtem vele Lokit ütni, aki elfutott elôlem. Shainia királyát háromszor végigkergettem a kisebb ház méretû hálószobáján, közben a párnával ütöttem. Meg kell jegyeznem, hogy Lokin egy cuki kockás pizsamagtya volt csak, pólót nem viselt. Micsoda kockahas... Végül mindketten a padlón landoltunk. Én voltam Loki alatt. Látszólag nagyon élvezte. De én is nevetgéltem össze-vissza. A szemebe nézett. Egyszerre ült bennük vidámság és komolyság is.
- Triana, te sírtál este, úgyhogy ne hibáztass! Én csak jó férjed akarok lenni.- mosolygott.
- Tényleg? Mármint sírtam? Mert azt elhiszem, hogy jó férjem akarsz lenni.
- Tényleg sírtál. Szomorú vagy az esküvô miatt?
- Dehogy. Viszont kíváncsi vagyok a mai újságokra.
- A fôcím engem is érdekel. Kíváncsi vagyok, mennyi fantáziát vittek bele.
- Az biztos, hogy jó sokat.
- Sokat... Na én is ennyit szeretnék veled lenni.- mondta, lehajolt és megcsókolt. Hosszan és gyengéden.
Elengedtük egymást.
- Nászút... Majd bemutatom neked az én jobb kezemet és vôfélyemet. A neve Clavis Bloon. Ô egy tábornokom.
- Biztos, hogy kedves. Shanxi is jön velünk?
- Természetesen.
- Megnyugodtam. Nem ismerek sok embert a palotából.
- Ez idôvel változik. És azt is megmagyarázom, hogy miért volt ilyen sürgôs a ceremónia megtartása. - Te tényleg egy jó ember vagy.
Leszállt rólam és felsegített. Shanxi már rég várt rám a hálószoba elôtt. (Uram atyám... mit gondolhatott rólam...?)
Visszakísért az én szállásomra segített összecsomagolni.
- Akkor mit mit is kéne magammal vinnem?- kérdeztem.
- Nos két hétre elegendô ruhát, meleget, és rövidet fele-fele arányban. Arrafelé nagyon változó az idôjárás. És ha megengedi, vigyen mágával fürdôruhát is.- jegyezte meg és kacsintott. Még kaptam pár tanácsot és hipp-hopp három bôröndöt pakoltunk tele. Nagy nehezen elcipeltük a holmikat a fogatokhoz.
- Merre késtél ennyit?- morgott rám Loki, amint meglátott.
"- Remek... Ismét előbújt a tapló énje. Remélem nem lesz ilyen egész úton."- forgattam a szemem, de hangosan egy szót sem szóltam.
Férjem intett a szolgálóknak, akik felrakták a csomagokat a kocsinkra. Loki és én egy hintóban ültünk, Shanxi és Loki vôfélye, Clavis egymással utaztak, a többieket nem ismertem. A király kifelé bámult, nekem meg semmi kedvem sem volt megszólítani ôt, hogy megint a semmin vitázzunk. Nem is kellett megszólalnom. Mondta ô magától is.
- Mi van?- kérdezett rá flegmán.
- Semmi.- megráztam a fejem. Igyekeztem gyorsan lezárni. De ô nem hagyta.
- Akkor miért nézel?- kérdezte ugyanolyan sértô hangnemben, mint elôször.
- Nem nézlek.- feleltem.
- De most is rám nézel, ergo nézel.
- Mi bajod van azzal, ha nézlek? A feleséged volnék!
- Zavar, ha bámulsz. Fôleg azzal a bamba képeddel. Felrántottam a szemöldökömet. Bamba volnék?
- Elnézést...- motyogtam. Fogtam magam és átültem mellé. Kinéztem a mellettem lévô ablakon. Loki egy pár másodpercig csöndben maradt, de aztán mégis rákérdezett:
- Mit mûvelsz?
- Na figyelj!- beszéltem neki, még mindig kifelé bámulva.- Melletted ülök és ha te az ablakodon nézel kifelé, engem nem látsz, plusz nem gyanúsíthatsz azzal, hogy bámullak a "bamba" képemmel. Érted?
- Nem.
- Nem érted?
- Nem. Vagyis igen, de nem ülhetsz mellettem.
- Már miért is nem?
- Mert... Mert nem. Zavarod a személyes terem!- Ja persze... csakis...
- Esetleg ne ugorjak át rögtön a másik kocsiba?
- Nem ártana, de ez fizikai képtelenség. Túl gyenge lennél hozzá.
- Gyenge...?- megrándult az egyik szemöldököm. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Letaplózzam, vagy egyszerûen vágjam pofon. Mivel nem tudtam dönteni, hagytam is a dolgot.
Egy kis ideig csöndben tudtunk maradni, de Loki megint elkezdett problémázni egy apró dolgon.
- Különben, Triana! Hol voltál te egész reggel?
- Milyen egész reggel?
- Miután leléptél tőlem, merre kószáltál három kerek órán keresztül?
- Pakoltam.
- Pakoltál...? És ezt vegyem is be?
- Nem Loki! Persze, hogy a titkos szeretőmnél voltam! Igaz, hogy még senkit, ismétlem senkit nem ismerek a palotából, de természetes, hogy már van egy szeretőm!- kiborultam. Teljesen elfogott az ideg. Azt hittem, úgy pofon vágom, hogy kétszer megpördül a feje.
- Van szeretőd?
Egy pillanat erejéig még rábambultam, de egy hirtelen gondolattól vezérelve rácsaptam a homlokára. Nem csak nagyot csattant, hanem rögtön be is vörösödött.
- Ez... most... mi volt?
- Ha nem használod az agyad és duzzogsz, mint egy kisgyerek, kapsz még egyet.
- Hát... de... de... de... de... de... de... Oké, ezt megérdemeltem.- állapította meg. Hála a magasságosnak, visszakaptam a szeretetteljes Lokimat. A vállára döntöttem a fejem, de sajnos a varázs egy röpke másodperc alatt eltűnt. Fölém hajolt.
- Triana! Vakard le magad rólam, jó?
- Hogyaza!!- kiáltottam fel és úgy felkaptam a fejem, hogy összekoccantunk a férjemmel.
Ahha... Be is zúztam az orrát.
- Úr isten! Loki, sajnálom!- kiabáltam. Szegénynek vérzett az orra.
- Inkább a tasli, jó?- kérdezte és hátradöntötte a fejét. Én előkotorásztam a retikülömből két selyemzsebkendőt. Kitömködtem vele a férjem orrát.- Triana... Ez a selyem a legdrágább... mért ezt nyomtad az orromba!?
- Mert az jobb lenne, ha fikát tárolna, nem?
- De az mosható!- panaszolta, mint egy nyavalygó kisgyerek.- A vér nem jön ki ebből az anyagból...
- Hoppá... Mindegy. Legalább van valami, ami felszívja a véred és nem csöpögtetsz össze mindent.
- Egész jók a meglátásaid.
- Köszi. Látod? Fejlődöm.
- Na, én ezt nem venném biztosra.
- Most átfutott az agyamon, hogy megpöcköljem az orrod, de nem vagyok gonosz.
Loki morgott valamit, amit én nem értettem, de volt egy olyan érzésem, hogy jobb is így. Visszaültem mellé és megint ráhajtottam a vállára a fejem. Ezúttal nem szólt érte. Gondoltam, félt, hogy megint az orra bánja.
Igazából, nem is tudom mikor, de elbóbiskoltam. Loki hangjára ébredtem fel.
- Triana! Ébresztő! Megérkeztünk.- megrázogatta a kezem. Láttam az ablakon keresztül, hogy egy csodaszép, kisebb kastély előtt parkolunk.
- Ohh... Igazán? Hogy van az orrod?
- Egész jól.
- Mióta alszom?
- Pár napja.
- Mi? Most csak ugratsz.
- Nem, dehogy. A gyerekek már várnak.
- Milyen gyerekek.- lefagytam. Mi van? Gyerekek? Hol? Ki? Mi?
Szerintem elég döbbent képet vághattam, mert Loki elkezdett rajtam nevetni.
- Látnod kellene most a fejedet. Poénos, remélem tudod.
- Nagyon  vicces. Haha... Hogy meg ne szakadjak!- igaz, én mondtam neki, hogy ne duzzogjon, de most én tettem. Nem hittem el, hogy megszívatott. Ez annyira ciki. És még nevet is rajtam. Valószínűleg elpirultam, mert már a térdét csapkodta a röhögéstől. Ezt meg is bánta, mert az orra megint elkezdett fájni. Úgy kellett neki.
- Kifelé! Megjöttünk.- mondta. Egy apród kinyitotta előtte az ajtót, ő meg kiugrott a kocsiból. Kezet nyújtott felém. El akartam fogadni, csakhogy...
A retikülöm a kezemen lifegett. Pont azon, amelyikkel meg akartam fogni Loki kezét. Ennek az lett a következménye, hogy a táskám telibe találta az orrát.
Ő lehajolt és magával rántott, én meg őt a földre. Hallottam, hogy valami textil elszakadt, de egyáltalán nem láttam semmit.
A szolgálók egyből értünk nyúltak és felállítottak minket.
- Triana! Ez nem igaz! Soha többet nem nyitok rád! Esküszöm, az Isten verje meg!- ordította Loki az orrát fogva. A szolgálók, akiknek háttal állt, nagyon rázkódtak a röhögéstől. Ez azért volt furcsa, mer férjem a mondandóját nem viccnek szánta.
- Loki! Hagyd abba egy kicsit az esküdözésed és fordulj meg!
- Minek?
- Csak tedd, hogy még megőrizhess valamennyit a királyi méltóságodból.
Egy pillanatig nézett rám, aztán nagy nehezen és vontatottan megtette. Lassan körbefordult.
Sejtettem.
A nadrágja hátulján egy öklöm nagyságú lyuk jelent meg. Nem is lett volna gond, ha nem azon a kínos területen reped szét a nadrág.
Loki is megnézte magának.
- Az ég nem tudna a nyakamba szakadni!?- ordított.
Ekkor hatalmasat dörgött. Az első csepp eső pont az ő homlokán landolt. Aztán nekiállt szakadni.
- Nem így értettem!- ordította.
- Na jó, Királyom, kérem fejezze be a hisztit és menjen be! - szóltam rá. Idegesen rám nézett. Láttam, hogy a homlokán kiduzzad egy ér. Pacsi Anyatermészet, felhúztuk Lokit.
- Ahogy óhajtod, királyném...- Azzal beslattyogott az épületbe. A csizmái viccesen cuppogtak a hirtelen keletkezett sárban.
Én és egy szolgáló összenéztünk, értetlenül vállat rántottunk és engem is betereltek a kastélyba.

2015. május 18., hétfő

Egy királyság - 5. Fejezet (Loki szemszögébôl)

Össze-vissza járkáltam a szobámban. Azt sem tudtam, mihez kezdjek. Ideges voltam, pedig ezért egyáltalán nem kellene aggódnom. De akkor is. Triana azt mondta, hogy balszerencsénk lesz, mert megnéztem az esküvô elôtt.
- Jajj... Mihez kezdjek? Clavis!- kiabáltam ki. Ô volt a kedves tábornokom és vôfélyem is egyben. Tôle kértem tanácsot, ha zátonyra futottam. Vagyis ha Trianáról volt szó, mindig. Clavis bejött.
- Felség, egy cseppet sem szeretném sürgetni, de már úgy öt perce az oltár elôtt kéne állnia. - jelentette ki teljesen nyugodtan.
- Úr Isten! Nem akarom elrontani Triana esküvôjét. Lehet, hogy nem szeret, de akkor is az esküvôje! Futás!
Azzal megindultunk a házasságkötô terem felé. Clavis került. Triana már ott állt a teremben. Én a vörösszônyegen robogtam végig. Meg is akartam állni elôtte, de ez nem jött össze. Ráadásul ô is csúszott, így feldöntöttük Han tanácsost. Égett a képem. Fôleg amikor rájöttem, hogy nem Triana vállait sikerült megfognom, hanem a melleit.
- Perverz!- motyogta nekem. Még jó, hogy halkan tette.
Ilyenkor miért nem tudom elásni magam? Fejjel lefelé!!
Olyan cikin éreztem magam. Teljesen leblokkoltam. Végül is eleresztettem szegény lányt és az oltár elé vezettem.
Itt egy másik nagy akadályba ütköztünk. Nem volt tiszteletes sehol sem. Idegesen kérdeztem rá Trianától suttogva:
- Hol van Ramzei tiszteletes?
- Gôzöm sincs.- válaszolta. Itt volt az a pillanat, amikor a pap beesett.
Leporolta a ruháját és belevágott.
- Tisztelt egybegyûltek! Azért vagyunk ma itt, hogy...- éreztem, hogy az egész násznép tekintete az én hátamat égeti.
- A lényeget!- szóltam közbe idegesen.
- Hú, de romantikus...- böködte meg az oldalamat Triana.- Kérem folytassa!- mosolygott a papra.
- Szóval azért gyûltünk ma itt ö...
- A végét!- makacskodtam.
- Kérem, húzzák fel egymást...! Akarom mondani egymás ujjaira a gyûrûket!
Hátra fordultam. Clavis tapogatni kezdte az egyik zsebét. Utána a másikat. Átkutatta a zakóját, de sehol nem találta a gyûrûket.
- Felség... A gyûrûk...- motyogta kínosan. Az egész helyzet annyira szégyenteljes volt, hogy ott és akkor elástam volna magam a föld alá 2 méterrel.
- Hol vannak?- kérdeztem halkan, de ordítani lett volna kedvem. Képes voltam annak az egyetlen nônek a (kényszer) esküvôjét elrontani, akit szeretek.
Ekkor hála az égnek betoppant Zack. Ô volt Clavis apródja. Nála voltak a gyûrûk. Megmentett!!
Nekünk adta azokat és a lehetô legtávolabb helyre hátrált. Túl gorombán néztem volna rá?
Triana közelebb akart lépni hozzám. Abban a pillanatban egy kisebb reccsenés hallatszott és ô a földön kötött ki.
Mi a...?
Mintha mi sem történt volna, levette a cipôit, felállt és hátradobta ôket. Azt hittem leég a képem. A két lábbelije Lydia von Harherm bárónô nagy (és ocsmány) kalapjában ragadtak.
Kihagyott egy ütemet a szívem. Ha a bárónô kiakad, vége mindennek. A férje, a kancellár, ott ült mellette. Végem volt, mint a botnak.
- Triana... Ezt nem kellett volna...- suttogtam neki.
- Mit? Eldobni a cipôket?
- Nem! Rádobni a bárónô fejére!
- Hoppácska... Bocsi.... - Vigyorgott és felhúzta az ujjamra a gyûrût.
- Csókold meg a menyasszonyt!- fordult felém Ramzei tiszteletes.
Közelebb léptem Trianához. Ô egy lépést hátrálni akart. Amikor kihúzta alólam a szoknyáját, leesett, hogy a ruháján tapostam.
Nem tudott megállni, ezért a nyakkendômbe kapaszkodott. Nem voltam arra felkészülve, hogy megtartsam, úgyhogy én is dôltem vele.
Annyit még szerettem volna menteni a helyzeten, hogy nem Triana esik bele a krémes édességbe, hanem én. Fordítottam a helyzetünkön, végül ráestünk a tortára.
Egy pillanatig csak bámultuk egymást, bár én alig láttam valamit. Gondoltam, hogy az egész arcom kajás lett.
Végül Triana leszállt rólam, lepöckölt a válláról egy kisebb tortamaradékot és csípôre tette a kezeit.
- Én mondtam, hogy ne gyere be!- csengett dorgálóan a hangja.
- Mintha az én hibám lett volna! - morogtam neki. Felálltam.- Különben is, mi ott tartottunk, hogy... - megcsókoltam. Jóvá akartam tenni a hibámat, bár én is élveztem. Régóta meg akartam csókolni, hiszen annyira szerettem. Túlságosan is és ezért akartam rá vigyázni.
- Finom lett volna a torta. - mondta nekem, mikor elengedtem.
- Tudom, az én cukrászom.- válaszoltam neki. De a süti valóban jól sikeredett. - "Azt hiszem, fizetésemelést kellene adnom Jeannak."- gondoltam.
- Íme az egó...- mosolygott rám a feleségem és megforgatta a szemeit.
Láttam a meghívottakon, hogy nehezen tudják visszafogni a nevetésüket, úgyhogy mindenkit elvezettünk a terített asztalokhoz. Közben Zack hozott egy rongyot, vagy mit, amivel nagyjából leszedtem magamról a tortát.
Már rég kiszúrtam, hogy a mindenlébenkanál hírhajhászok megjelentek. Az esküvônket az elejétôl végignézték. Uram isten!
Leültem, de nem akartam egybôl még több édeset enni, úgyhogy töltöttem magamnak egy kevés vörösbort.
Elôételként cukorgolyócskákat készítettek ki. Leültünk
Éppen belekortyoltam a borba, amikor valami halántékon talált. Meglepetésemben, amit le akartam nyelni, azt az asztalra köptem.
Ránéztem a feleségemre, aki kissé megszeppenve bambult rám.
- Triana! mit csinálsz?
- Én sem tudom. Még sosem ettem ilyen akármit.
- Nem ettél?- kérdeztem vissza meglepetten. Hogy élhet valaki cukorgolyók nélkül.
- Nem.- megrázta a fejét.- Hétszilvafás nemesek voltunk, nem tellett minden földi jóra.
Vettem egy mély levegôt. Nem akartam megbántani.
- Látod azt a kis csipesz szerû vackot?
- Igen.
- Azzal fogd meg és jó lesz.
- Meglepôen türelmes vagy. Bánt valami?
- Nem, dehogy. Csak azon gondolkodom, hogy a tánc elôtt dobassam ki az álruhás firkászokat vagy utána. Paródia lesz a ceremóniából.
- Honnan tudod, hogy vannak újságírók?
- Hiszen annyira egyértelmû, hogy már fáj. Majd elmondom a technikáját.
- Hát jó.
Annyiban hagytuk a dolgot. Triana szerencsére többször nem lôtt fejbe semmivel.
Azonban a levessel háromszor leforrázott, ebbôl kettôt olyan helyre öntött... Khmm... Azt hittem, hogy már csak keresztapa lehetek.
Több "szerencse" nem ért... A táncig.
- Loki! Baj van!- súgta nekem Triana.
- Mi az?- kérdeztem, de elôre tudtam a választ.
- Nem tudok keringôzni, illetve a lépéséket ismerem, de nem tudok táncolni. Plusz a bárónônél van a cipôm.- A sejtésem beigazolódott.
- Levegyem?- hecceltem. Már csak a válaszára is kíváncsi voltam.
- Loki! Azt akarod, hogy meglincseljenek?
- Dehogy! Na, mindegy. Lépj rá a lábamra. A szoknyától úgy sem látszik, hogy a csízmámon állsz.
- Oké...
Láttam Trianán, hogy egyáltalán nem volt biztos magában. Mindenesetre felvezettem a parkettre és tancolni kezdtem.
Azon gondolkodtam, hogy ennek az esküvônek talán van jó pillanata is.
Abban a szent minutumban valamiért meginogtunk és beestünk a zenekarba.
Borzalmas volt. Ha eddig nem lett volna nagy a gáz, hát akkor azzá vált.
Felkeltünk és kimenekültünk a tömegbôl az asztalhoz. Ô leült én meg a lelkes gratulálók elé álltam. Azt sem tudtam, hogy kire figyeljek.
Végül Triana is odajött hozzám és gyorsan elintéztük a dolgokat.
A fennmaradó idôben igyekeztem a háttérben maradni. A feleségem is így tett.
Amikor már a násznép elhagyta a palotát, Triana mellé álltam. Kíváncsi voltam, egyetlen szó mennyire is tudja ôt felhúzni.
- Nászéjjszaka...
Ahogy gondoltam, teljesen kiakadt.
- Mi? Óhh.. Te perv...
- Ne izgulj, nem teszek semmi olyat, amire te gondolsz.
- Igazán?
- Igen. Nem terveztem. Inkább egy kicsit jobban meg kellene ismernünk egymást. Aztán holnap délután elutazunk. A Lótusz-hegységbe megyünk.
- Az egy csodaszép hely.
- Tudom. Van ott egy kisebb szállásom. Reméltem, hogy tetszik az ötlet.
- Mindig is el akartam menni oda, csak valahogy mindig elmaradt.
- Akkor ez megbeszélve.
- Térjünk csak vissza a jelenbe!
- Mit szeretnél?
- Az estével kapcsolatban...
- Két ágy van a szobámban. Te alszol az egyiken, én a másikon. Így megfelel?
- Azt hiszem, igen.
- Remek, akkor kérlek, jöjj!
Lassan elbattyogtunk a szállásomig. Nem beszélgettünk. Személy szerint ahhoz már túl fáradt voltam.
- Kérlek fáradj be!
- Köszönöm.
- Helyezd magad kényelembe! Szeretnél fürdeni?
- Azt hiszem, igen.
- Akkor a fürdô a tiéd.
Triana bement.
Leültem az ágyamra, gondoltam, megvárom ôt.
"- Nászéjjszaka..? Most komolyan? Hiszen épphogy betöltötte a 16-ot."- gondolkodtam. Hülyeségnek tartottam az egészet. Gyerek volt. Nem is értettem, hogy gondolták.
"- A mai esküvô kész káosz volt. A következô két vagy három hónapban a sajtó ezen fog csámcsogni. Már látom is a fô szenzációkat. Például: Shainia királya letapizta a menyasszonyát!"
Még egy darabig üldögéltem, de a fáradság felülkerekedett rajtam. Eldôltem az ágyon.
Félkálomban voltam. Hallottam, hogy a fürdôajtó kinyílik.
Közelebb sétált hozzám és betakart.
- Triana...- Akartam neki még mondani valamit, de a nevénél többet nem tudtam kipréselni magamból, végül tényleg elaludtam.

Egy királyság - 5. Fejezet

Izgultam és ideges voltam.
"- Mi lesz, ha elbénázok valamit? Ráadásul Loki látott is a menyasszonyi ruhámban! Biztosan történni fog valami!"
Egyedül voltam, még az udvarhölgyem is elment. A ruhám egy fodrával kezdtem babrálni és nyugtatni próbáltam magam.
Csendes szorongásomból a nászinduló zökkentett ki.
- Hogy az a...! Nekem már ott kéne lennem!- kiabáltam, majd rohanni kezdtem. Csak egy keveset kellett rohannom és elértem a házasságkötô teremig. Berontottam. Legnagyobb meglepetésemre azonban senki sem volt ott a násznépen kívül. Vôfélyt sem láttam.
Minden tekintet rám szegezôdött.
Remek! Olyanok elôtt égtem be, akikrôl azt sem tudtam, hogy kik. Csodás! Mondtam és Lokinak, hogy ne jöjjön be!
- Pszt! Menj az oltárhoz! - súgta nekem valaki a tömegbôl. Egy biccentéssel megköszöntem és elindultam.
"- Hol van Loki? És a pap?"
Megindultam a vörösszônyegen, ami a márványkôre volt leterítve. Szembenéztem Han tanácsossal, aki majdnem elôttem állt. Mellette volt  esküvôi torta.
Kivágódott az ajtó. Én hátrafordultam. Megláttam Lokit, ahogy felém robog. Fékezett volna elôttem, de a szônyeg tovább csúszott. Letaroltuk a tanácsost és megálltunk.
Akkor vettem csak észre, hogy a kezeit hol is pihenteti. Rajtam. A mellkasomon. A MELLEIMEN!
- Perverz!- motyogtam neki. Egy kis fáziskéséssel ugyan, de leesett neki és elvette rólam a kezeit.
Han tanácsost is felkaparták a földrôl.
Loki kezet nyújtott, én meg elfogtadtam. Elvezetett az oltárhoz.
Az esketôpap még mindig nem volt jelen.
- Hol van Ramzei tiszteletes?- kérdezte suttogva a király.
- Gôzöm sincs...- motyogtam vissza. Mint végszóra, befutott a pap.
Leporolta a ruháját, megköszörülte a torkát, kinyitotta a könyvét és ünnepélyes hangon beszélni kezdett.
- Tisztelt egybegyûltek! Azért vagyunk ma itt...
- A lényeget!- morgott közbe Loki.
- Hú, de romantikus!- morrantam én is. - Kérem, folytassa!- mosolyogtam a papra.
- Szóval azért gyûltünk ma itt ö...
- A végét!- motyogott Loki. "Csúnyán" ránézett Ramzei tiszteletesre.
- Kérem, húzzák fel egymást... Akarom mondani egymás ujjaira a gyûrûket!
Loki hátrafordult. A vôfély (az Isten tudja honnan keveredett oda) belenyúlt a zsebébe. Aztán a másikba, majd kínosan elkezdte tapogatni a zakóját.
- Felség... A gyûrûk...
- Hol vannak?- kérdezte Loki csendesen, de hangja nagy bajra utalt.
Ekkor egy kisebb apród fiúcska állított mellénk és átnyújtott nekünk egy-egy aranykarikát.
Közelebb akartam lépni Lokihoz, hogy felhúzzam az ujjára a gyûrût, de ekkor egy hatalmas reccsenéssel kitört a cipôm sarka. Mivel egyensúlyomat nem tudtam megtartani, leültem a földre.
Nem érdekelt semmi. Levettem a cipôimet, felálltam és hátrafelé a tömegbe dobtam ôket.
Tôlem a harmadik sorban ült egy nô, ízléstelen, úgy félm méter magas virágkalappal a felyén. Na, azon a "sisakon" landolt mindkét lábbelim.
- Triana... Ezt nem kellett volna.- suttogta a király
- Eldobni a cipôket?
- Nem! Rádobni a bárónô fejére.
- Hoppácska... Bocsi...- vigyorogtam bambán, majd felhúztam Loki ujjára a gyûrût.
- Csókold meg a menyasszonyt!- hallottuk a papot.
Loki elôrelépett, én tettem egy lépést hátra, mert úgy éreztem, hogy rálépett a szoknyámra. Sajnos igazam is volt. Dôlni kezdtem. Meg akartam kapaszkodni Loki ruhájában, de csak a nyakkendôjét tudtam megragadni. Magammal rántottam.
Bele a 6 emelete esküvôi torta közepébe. Egy pillanatig csak bámultuk egymást. Engem majdnem elfogott a röhögôgörcs, ugyanis Loki arca ki sem látszott a tortakrémbôl.
Leszálltam róla és felálltam. A vállamról lepöcköltem egy kis ételdarabot és csípôre vágtam a kezeim.
- Én mondtam, hogy ne gyere be!
- Mintha az én hibám lett volna!- kászálódott fel. - Különben is! Mi ott tartottunk, hogy...- gyengéden átölelt és megcsókolt. Ezen már fel sem húztam magam.
Végül elengedett.
- Finom lett volna a torta.- jegyeztem meg.
- Tudom. Az én cukrászom és az én választásom.- vigyorgott.
- Íme az egó...- forgattam a szemeimet. Nem tudtam eldönteni, hogy a násznép röhögve sír, vagy sírva röhög.
Annyiban voltam biztos, hogy ebbôl nagy botrány lesz.
Lassan átvonultunk az ebédlôbe. Közben Lokiról javarészt leszedték a tortát.
Az asztalnál rögtön az elôétel fogadott minket. Leültünk és mindenki nekiállt enni. Loki kitöltött magának egy jó nagy pohár vörösbort és azt iszogatta.
Én csak néztem a kis sárgás-lila golyókat. Próbáltam meglesni, hogy a többi vendég mit csinál, de ezt hamar feladtam. Olyan gyorsan kapdosták a golyókat, hogy esélyem sem volt látni. Még azt sem tudtam, hogy mivbel egyem a tányéram tartalmát.
Jobb ötlet híjján megfogtam a villát és beleböktem az ételbe. Szerencsétlenkedésem eredményeként sikerült azzal az egyik bigyó-bogyóval fejbelônöm a férjem. Ô a meglepetéstôl a bort az asztalra köpte. Köhögött egy sort.
- Triana! Mit csinálsz?
- Én sem tudom! Még sosem ettem ilyen akármit.
- Nem ettél?
- Nem. - csóváltam a fejem.- Hétszilvafás nemesek voltunk, nem tellett minden földi jóra.
Loki vett egy mély levegôt és magyarázni kezdett.
- Látod azt a kis csipesz szerû vackot.
- Igen.- ott volt a tányéram jobb oldalán.
- Azzal fogd meg és úgy már jó is lesz.
- Meglepôen türelmes vagy. Bánt valami?
- Nem, dehogy. Csak azon gondolkodom, hogy a tánc elôtt dobassam ki az álruhás firkászokat, vagy utána. Ha így folytatjuk, paródia lesz a ceremóniából.
- Honnan tudod, hogy vannak újságírók?
- Hiszen annyira egyértelmû, hogy már fáj. Majd elmondom a technikáját.
- Hát jó.
Ezzel le is zártuk a témát.
Biztos voltam benne, hogy ez az esküvô a címlapokon virít majd.
Az étkezés további része jól zajlott, csak háromszor forrázztam le a férjem.
A táncnál már nem voltam ilyen szerencsés.
- Loki! Baj van!- suttogtam neki.
- Mi az?
- Nem tudok keringôzni. Illetve a lépéseket ismerem, de nem tudok táncolni. Plusz a bárónônél van a cipôm.
- Levegyem?
- Loki! Azt akarod, hogy meglincseljenek?
- Dehogy. Na mindegy. Lépj rá a lábamra! A szoknyától úgy sem látszik, hogy az én csízmámon állsz.
- Oké...- bizonytalan voltam. De hála az égnek a királyom nem.
A zenészek elkezdtek játszani. Mi is a táncparkettre álltunk és táncolni kezdünk. Vagyis csak Loki.
Többen is megjegyezték, hogy milyen gyönyörûek vagyunk.
Élveztem, hogy egy kicsit normális az esküvô, bár még mindig ragadtunk a tortától.
És kár volt elkiabálnom. Abban a pillanatban, ahogy arra gondoltam, milyen jó is vele táncolni, valahogy elvesztettük az egyensúlyunkat és bedôltünk a zenekarba.
Hallottam, ahogy egy hegedûs azon szitkozódott, hogy elszakat az A húr.
Nagy nehezen innen is felkeltünk. Nem akartam élni.
Az esküvônk káoszba torkollott.
Amint kijutottunk a hangszeresek közül, leültem az asztalhoz.
De nem sokáig. Néztem egy darabig Lokit, ahogy a gratulációkat fogadja. Láttam, hogy egyszerre heten vagy nyolcan beszéltek hozzá, ezért úgy gondoltam, hogy megyek és kisegítem.
A többi már csak körítés volt.
Amikor a násznép szétszéledt, Loki mellém állt.
- Nászéjszaka...- jegyezte meg fülig érô szájjal.
- Mi? Óhh, te perv...
- Ne izgulj, nem teszek semmi olyat amire te gondolsz.
- Igazán?
- Igen. Nem terveztem. Inkább egy kicsit jobban meg kellene ismernünk egymást. Aztán holnap délután elutazunk. A Lótusz-hegységbe megyünk.
- Az egy csodaszép hely.
- Tudom. Van ott egy kisebb szállásom. Reméltem, hogy tetszik az ötlet.
- Mindig is el akartam menni oda. Csak valhogy mindig elmaradt.
- Akkor ez megbeszélve.
- De térjünk csak vissza a jelenbe!
- Mit szeretnél?
- Az estével kapcsolatban...
- Két ágy van a szobámban. Te alszol az egyiken, én meg a másikon. Így megfelel?
- Azt hiszem, igen.
- Remek! Akkor kérlek, jöjj!- nyújtott udvariasan kezet. Elfogadtam.
Bíztam Lokiban. Ha azt mondja, nem csinál semmit, biztos úgy is lesz.
Elvezetett a lakosztályáig. Ajtót is nyitott nekem.
- Kérlek, fáradj be!
- Köszönöm.
- Helyezd magad kényélembe! Szeretnél fürdeni?
- Azt hiszem, igen.
- Akkor a fürdô a tiéd.
Nem is húztam az idôt bevágódtam és beültem a jó meleg vízbe. Teljesen ellazított. Úgy egy órát pancsikáltam.
Volt elôkészítve hálóruha is.
Kedves gesztus...
Mire kimentem a fürdôbôl Loki már az egyik ágyon aludt.
"- Legalább megvárhattál volna."- gondoltam, majd odamentem hozzá és betakartam. Mint valami jóllakott kiscica. Jó hogy nem dorombolt.
- Triana...- motyogta. Elôször azt hittem, hogy mégis ébren van, de jobban megnéztem és tévedtem. Aludt, mint a bunda.
Elfújtam a gyertyákat, majd én is bebújtam a másik ágyba. Nem sokkal késôbb el is nyomott az álom.

2015. május 13., szerda

Egy királyság - 4. Fejezet

- Loki! Magam is jól tudom, hogy nem álomvilág ahol élek!
- Nem adod bizonyosságát.
- Miért? Mit akarsz?
- Akkor most udvariasan megkérlek, hogy ne, ismétlem: ne legyél láb alatt!
Semmi kedvem nem volt a veszekedés folytatásához.
- Lokahiniel király! Alázattal kérem önt, legyen tisztelettudóbb a feleségéhez!- mondam szigorúan rátekintve.
- Miért kéne?
- Csak próbálja meg!- direkt magáztam. Kíváncsi voltam, hogy a távolságtartás szünteti e az állapotát.
- Nem esik nagy csorba a hírnevemen, ha már most kirúglak.
- El akarsz küldeni? Tudod, ha ennyire hideg vagy másokhoz, nem is lesz, aki közel maradna hozzád. Most pedig távozz, kérlek! A feleséged aludni szeretne!
- Nem hivatalosan vagy a feleségem. A ceremónia holnap este kerülne megtartásra.
- Ezt eddig miért nem mondtad!?- kérdeztem felháborodva. Magamban még pár szót hozzátettem a mondathoz. - Ezért akartad holnap estig húzni a válaszom meghallgatását!?
- Nem!- morogta, majd kiviharzott a szobámból.
Csak bambultam utána. A jellem... Néha okoz kisebb meglepetéseket.
Végül is vállat rántottam és visszafeküdtem aludni.
Loki még az álmomban is velem volt. Nem igaz, hogy egy perc nyugtom nincs tôle!
Nagyon kellemes álom volt. Sôt, mi több! Szórakoztató! A királyt láttam benne, amint egy fehér lóról szállt le. Ahogy földet ért a paripa felemelte a lábát és - mint a kutyák - levizelte a már bohócöltözékben lévô Lokit. Majd a ló elvigyorodott és elvágtázott. A másik drámaian letérdelt és a Hamlet-bôl idézett:
- Lenni, vagy nem lenni! Ez itt a kérdés!- nyávogta kislányos hangon, miközben a kezében egy adag lócitromot szorongatott koponya helyett.
Aztán megjelent az anyám. Hosszú, pödört bajuszt viselt. Olyan valódi betyárosat.
- Loki, Loki, Loki! Én megmondtam, hogy a lányom nem halogén anyag!- korholta a királyt.
- Jaj, én szeretem!- kiáltott fel fülig érô szájjal.
Ekkor felriadtam.
- Mi a fenéért hallucinálok ilyeneket?- motyogtam, de éreztem, hogy a szívem igencsak gyorsan kalapált. Valószínû, hogy úgy festettem, mint egy retek.
Sajnos nem tudtam visszaaludni. Egyre csak az járt a fejemben. Az a mondat... Mint akkor.

Féltem. Egy magasrangú vén szivar megkérte a kezemet. Érdekes módon anyámnak sem tetszett az ötlet, de a pénz nagy úr.
Sokat tûnôdött, hogy megkösse a házasságom, vagy ne.
Kimentem sétálni. Ugyanarra a hegyre, ahol elôször találkoztam Lokival. Leültem egy kôre és némán babrálni kezdtem a ruhám egy fodrával. Nem tudtam eldönteni, hogy ôrjöngjek, sírjak, vagy mind a kettôt egyszerre tegyem.
- Mi lesz, ha hozzáad ahoz a vénséghez. Uram Isten! Bele sem merek gondolni! Én nem. Akarok ahoz a pénzeszsákhoz felségül menni!- mondogattam, majdnem kiabálva.
Ekkor egy kéz érintette meg a vállam. Annyira megijedtem, hogy egy pillanatra talán a ketyegôm is megállt.
- Kihez akarnak hozzáadni?- amikor meghallottam az ismerôs hangot, egybôl nyugalom öntött el. Loki volt az.
- Valami kancellárféleség... Még be sem mutatkozott nekem. Sôt nem is láttam!
- Na ezt hívják szívásnak.- Színlelt együttérzô hangon.
- Ja, köszi.- mosolyogtam rá. Annak ellenére, hogy láttam már a tapintatlan felét, mindig felvidított a jelenléte.
- Segítsek?
- Miben? Biztosra veszem, hogy anyám a pénz mellett fog dönteni.
- Nem hinném. Vagy ha mégis, akkor ezt is ki lehet használni.
- Mire gondolsz?
- Van esgy tervem. Te csak menj haza szépen és mondd meg édesanyádnak, hogy találtál magadnak egy sokkal jobb és gazdagabb férfit.
- Honnan szerzek én olyat?
- Mégis mit gondoltál, mi a tervem?
- Csak nem azt akarod mondani, hogy te akarod megkérni a kezem?
- Miért is ne? De neked haboznod kell! Egy hetet kérj a döntésre, addigra megoldok mindent. Hozzám sem kell feleségül jönnöd, de a többi vén pacákot is kikerülheted.
- Igazán? Mégis hogyan tervezed ezt megvalósítani?
- Az maradjon az én titkom. Egyenlôre nem mondom el. Csak menj!
Úgy tettem, ahogy kívánta. Másnap kora reggel meglátogatott. Hatalmas kísérettel, fényûzô pompával. Szinte rá sem ismertem.
- Jó reggelt, hölgyem. A nevem Loki. Azért jöttem, hogy megkérjem a lánya kezét.
- Egyáltalán milyen rangban van maga, hogy idejött?
- A királyi udvar hercege szolgálatára.- intett egyet, mire a szolgák elôhoztak egy ládát, mely tele volt drágábbnál drágább ékszerekkel.
- He- he- herceg!?- dadogta anyám. Loki elôvett egy királyi családi zsebcímert. Egy fônix, ami a csôrében két babérlevelet tartott.
- Viszont itt nem csak az ön válasza számít, hanem a lányáé is. Nos, kedves Triana, ön mit mond?
- Hát.. Uram, kérem adjon nekem egy hét gondolkodási idôt.
- Triana! Ne légy pimasz!
- Nem, nem. Nekem megfelel. Egy hét múlva találkozunk. Addig is viszlát. Hiszen szeretem önt!- felém sandított, azzal úri módon elvonultak.
Mire az egy hét letellt, sem Loki, sem a többi nemes nem akart feleséget. Kimentem megint a hegyre, abban reménykedve, hogy ott lesz az én megmentôm.
Az érzékeim nem csaltak. Loki tényleg eljött.
- Hogy csináltad?- kérdeztem.
- A címert már láttam és nem nehéz hamisítani. A többi meg csak a barátaim színjátéka volt. A ládában élethû bizsuk vannak.
- Elképesztô! Az adósod vagyok.
- Nos, lehet, hogy ezt egyszer majd ki is használom...

Szóval akkor erre célzott. Gyaníthattam volna, hogy ô valóban a királyi család tagja. De bolond módjára elhittem a meséjét.
Így visszagondolva elég jól szórakozhatott az értetlenségemen.
Nem tudtam magammal mit kezdeni.
Egyre csak Loki és a hülyeségem járt az eszemben. Fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek ezzel a bizonyos ciki-sikátorral. Ráadásul most ezt álmodtam, na hagyjuk!
Reggel, amikor az udvarhölgy bekopogott hozzám, behívtam. De meg is bántam. Amikor meglátta, milyen táskásak a szemeim, kisebb szentbeszédet tartott az egészséges életmódról és az alvásról. Értem, hogy egy udvarhölgynek az a feladata, hogy vigyázzon az asszonyára, de ez nem volt kissé túlzás? Hiszen alig egy napja ismert.
A délelöttöm hamar elszaladt. Elolvastam pár könyvet és meghallgattam Shanxi-t a ceremóniával kapcsolatban. Generációkra visszanyúlóan elmesélte az esküvôket és a koronázást is. Nem hangzott bonyolultnak. Gyorstalpalót kaptam abból is, hogy miként viselkedjek és egyáltalán mit csináljak, amikor Loki elé kell állnom.
Hozattak nekem ebédet is. Elég egyszerû menüt kértem. Párolt hús és zöldségek rízzsel.
- Kérem asszonyom, csak akkor nézen ôfelsége szemébe, ha a király kezdeményezi. Különben illetlennek titulálják.
- Nem mindegy, hogy mikor nézek rá? Hiszen a férjem lesz.
- Nos ezt nehéz megmagyarázni...
- Akkor ne erôlködj! Nem nézek a szemébe, csak ha ô kezdeményez. Megjegyeztem.
- Asszonyom, mindjárt behozatom a ruháját.
- Kérlek!
Shanxi egy pár percre eltûnt, majd bejött egy álomszép ruhadarabbal a kezében.
- Ez gyönyörû!- pattantam fel a helyemrôl.
- A király azt mondta, ez az ön stílusa.
- Jobban ismer engem, mint én ôt.- motyogtam. Nem is tudom, hogy ez a tény letörtté tett, vagy vidámmá.
Udvarhölgyem segített felvenni a ruhát és valami eszméletlenül csinosan kisminkelt pár másik hölgy segítségével.
Kopogás hallatszott.
- Ki az?- kérdeztem mosolyogva.
- Fél óra múlva a férjed!- hallatszott a vidám hang
- Loki? Ne gyere be!- kiabáltam ki. De késô volt. Benyitott és meglátott a menyasszonyi ruhámban.
- Miért? Azt hittem még meztelen vagy és ezért nem kellett volna.
Az udvarhölgyek halkan kuncorászni kezdtek.
- Ne gondolj ilyesmire. Csupán a hiedelem úgy tartja, hogy a vôlegény nem láthatja a menyasszonyát az esküvô elôtt a ruhában, mert az balszerencsét hoz.
- Igen, ezt én is tudom. De az biztos, hogy semmi gond nem lesz.
- Ha te mondod...-rántottam vállat és annyiban is hagytam a dolgot. Nem voltam babonás. Igazából magam sem értettem a reakciómat.
Egyre jobban kezdtem izgulni.
Amikor ki kellett mozdulnom a szobámból, a lábaim majdnem összecsuklottak.
Izgultam. A "nagyon" enyhe kifejezés volt.

2015. május 8., péntek

Egy kiráyság - 3. Fejezet

Biztosra véltem, hogy hallok valamit. Lépteket. Fogalmam sem volt, hogy ki az és mit akar. Nem is foglalkoztam vele. Megpróbáltam visszaaludni, de a léptek egyre közeledtek. Az ajtóm halk suhogással kinyílt. Kissé kezdtem megijedni. Aztán átfutott az agyamon, hogy esetleg Shanxi lehet az. Azt hittem, hogy ettôl a gondolattól megnyugszom, de nem így történt. Éreztem, hogy közelebb hajol hozzám. Egyszerûen nem bírtam megállni. Felpattantam. Azzal a lendülettel le is fejeltem. Ránéztem. Tetôtôl talpig fekete ruhát viselt. Még az arcát is eltakarta. Csak a két szeme látszott ki. A kezében egy kisebb tôrt tartott.
- Ki maga..? Úr isten!-sikítottam.
- Halkabban kislány!- szólt rám érdes hangjával. Elém ugrott, megfogta a karomat és a nyakamhoz szorította a pengét.- Ha meg mersz nyikkanni, kivágom a nyelved és úgy öllek meg.
Nagyot nyeltem. Nem voltam az ilyen esetekre felkészülve. A térdeim remegni kezdtek. Úgy éreztem, hogy nem tartanak már ki sokáig.
- Jó kislány.- hallottam megint a hangját.
Magamban könyörögni kezdtem.
"- Valaki! Segítsen! Meg fognak ölni! Loki!"
De a kérésemre nem válaszolt senki. Elfogott a teljes pánik. Nem akartam meghalni.
Behunytam a szemeimet. Reménykedtem benne, hogy kegyes halálom lesz.
Azonban csoda történt. Hallottam, hogy az ajtó kivágódott. A következô pillanatban a támadóm egy nagy nyekkenéssel együtt elengedte a karomat.
Kinyitottam a szemeimet. Az ismeretlen a földön hevert. Loki pedig a jobb lábával rálépett a mellkasára.
- Hadd halljam, csavargó! Mit akarsz a leendô királynétól!?- sziszegte. Még én is megijedtem tôle egy kicsit, pedig nem én feküdtem a talpa alatt.
- Semmit!- szólt vissza a támadó. Mást nem is mondott. Elfordította a fejét és a falat kezdte bámulni.
Loki lerántotta a fejérôl a maszkot. A textil egy csapzott hajú, szakállas, negyvenes éveiben járó férfit rejtett.
- Meg kell kérdeznem mégegyszer? Mit akartál a feleségemtôl?
Csend.
- Halljam!- ordított a király. Egy kissé összerezzentem.
- Loki! Elég lesz!
- Meg akart ölni téged. Tudni akarom, hogy ki bérelte fel.
- Akkor kérdezd szépen! Engedd felkelni!
- Te megôrültél? Most akart az életedre törni!
- Igen, tudom. De biztos megvolt rá az oka.
- Triana!- morrant rám.- Nem bántott?- kérdezte kicsit lágyabban.
- Nem! Dehogy is. Még éppen idôben ideértél. Ezért hálás vagyok.- mosolyodtam el.
Megint zaj hallatszott kintrôl.
- Felség! Itt a királyi ôrség!- kiabált szintén egy férfi.
- Gyertek!- szólt ki Loki.
Akkor, amikor a férfiak berontottak a szobámba, vettem csak észre, hogy egy szál hálóing volt csak rajtam. Szerintem az arcom rákvörössé vált.
Az ôrök kiráncigálták a támadómat. Kettesben maradtam Lokival.
- Izé... Köszönöm.... Vagy mi...?- motyogtam. Lehajtottam a fejemet.
- Van mit.- Ebbôl a két szóból azonnal leszûrtem a dolgok állását. Bunkó Loki. Na nem mintha nem tudnám kezelni. Volt már rá példa, hogy megmondtam neki a magamét. Emlékszem.
Azután találkoztam vele újra, miután kificamodott a bokám és ô hazavitt. Vásárolni mentem. Kellett a vacsorához néhány hozzávaló. A piacon járkáltam körbe-körbe, amikor egy standnál megláttam egy jószerencse talizmánt. Nem tudom miért, de Loki jutott ról az eszembe. Úgy döntöttem, ha esetleg megint találkoznánk, neki adom. Nem is kellett sokat várnom. A gyümölcsös standnál szó szerint belefutottam.
- Jaj, elnézést... Nem akrtam....- motyogtam és ránéztem.
- Ostoba nôszemély! Legalább azt néznéd, hogy merre mész!- morogta nekem.
- Bocsánatot kértem.
- Sokra megyek vele.
- Legalább jó a szándék.
- Az emberek azt hiszik, egy bocsánatkérés mindent elintéz. Hát ne legyél ilyen öntellt!- annyir bántott a lenézô hangneme.
- Ki itt az öntellt? Én csak elnézést kértem, amiért neked mentem. Ezért nem kell rögtön úgybeszélni hozzám, mint egy kutyához!
- Eszem ágába sem jutott téged a kutyákhoz hasonlítani. Az sértés lenne a számukra.- folytatta hidegen. Mintha nem is ugyanaz az ember lenne, csak hasonlítana rá.
- Loki, mi ütött beléd?
- Semmi sem! Csak ilyen vagyok.- jelentette ki, majd rátette a kezét a vállamra és meglökött. Az ételek kiestek a kezembôl.
- Tuskó!- kiabáltam utána. Megállt egy pillanatra, de aztán ment is tovább. Vissza sem fordult.
Mérges voltam. Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen? Amikor felvett a hátára és saját maga cipelt haza, nem látszott ilyennek.
Ökölbe szorítottam a kezeimet. Csapot-papot otthagyva utánarohantam.
- Loki! Loki! Várj!
- Mégis mire?- fordult meg hirtelen. Majdnem nekimentem. Megint.
- Ez mi volt?- kérdeztem felháborodva.
- Mire célzol?
- Nagyon is jól tudod, hogy a viselkedésedre!
- Mi van vele?
- Fel sem tûnt? Csak azért, mert rossz napod van, nem kell megbántanod másokat!
- Tettem valamit veled, amiért így kiakadtál?
- Te nem veszed észre magad?
- Miért kéne?
- Hol van a múltkori kedves éned?
- Ki tudja?
Elôhalásztam a szerencsetalizmánt és hozzávágtam a mellkasához. Ô megfogta és megnézte.
- Errôl te jutottál az eszembe.- mondtam neki dühösen.- Hozzon sok szerencsét.
Azzal elrohantam.

És most is a tapintatlan felével álltam szemben. Egyszerûen nem volt hozzá sem lelki erôm, sem kapacitásom.
Velem szemben állt és türelmes(nek tûnôen) nézett rám. Én mégjobban lehajtottam a fejem és a hálóingemmel kezdtem babrálni. Zavart, hogy nézett. Egy darab hálóingben voltam.
- Öhm... Loki...
- Most ki ne mondd, hogy ne nézzelek, mert esküszöm, hogy fejbeverlek!
- De igenis zavarsz!
- Az elôbb volt itt a királyi testôrség öt tagja és akkor nem voltál zavarban!
- Dehogynem!
- Értetlen egy nôszemély vagy.
- Ezt pont te mondod!? Te játszod itt nekem a rideg kavicsot!
- És ez téged hol érdekel?
- Megkértél rá, hogy segítsek.
- Ez igaz.
- A válaszom változatlan marad. Nem érdekel, hogy mi történik, nem megyek sehová.
- Che... Te tudod. Egyszer majd úgyis kimondhatom elôtted, hogy a te választásod volt és ne hibáztass érte.
- Nem is fogolak. Ha én választottam, akkor végig is járom az utamat.
- Ébredj Csipkejózsika! Ez itt nem valami gyerekmese! Ez a való élet! Ha azt hiszed, hogy bármit egy csettintéssel el lehet érni, nagyot tévedtél.